Különdíjas Aranyanyu az ózdi pedagógus!

Az idén ötéves Richter Aranyanyu Díj az egyetlen olyan hazai kezdeményezés, amelynek célja a nők önbecsülésének és társadalmi megbecsülésének növelése. Nők végzik a legnagyobb közösségi és egyéni felelősséggel járó munkák jelentős részét – tanítanak, betegeket ápolnak, időseket, elesetteket, gyerekeket gondoznak, gyógyítanak – a háttérben maradva övék az a felbecsülhetetlen értékű munka, melyért csekély anyagi és erkölcsi elismerésben részesülnek. A díj alapítói, Rácz Zsuzsa író és a Richter Gedeon Nyrt. azért hozták létre az elismerést, hogy láthatóvá tegyék az oktatásban, egészségügyben és a szociális szférában dolgozó nőket és munkájukat. A jubileumi évben a Ridikül Magazin különdíjával együtt már kilenc nő vehette át a díjat.

Különdíj

A Ridikül Magazin 2015-ben is különdíjat ajánlott fel, melyet Görög Athéna főszerkesztőtől Sebők Éva, az ózdi “Bolyky suli” tanára vehetett át. Éva nem riad vissza semmitől, ha a gyerekekről van szó. Ő az, aki a sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztéséhez kutyaterápiát kezdett alkalmazni. Repcével, a magyar vizslával való közös munka eredményeként már több tanuló is búcsút mondhatott az SNI státusznak, sőt a jól teljesítő gyerekek is próbálnak bejutni a korábban kirekesztetteknek számító “kutyások társaságába”.

Videó lejátszásához KATT A KÉPRE!

sebők éva

Forrás: 24.hu>>>